Dr. Németh István a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet elnöke ma reggel a Fővám téri Vásárcsarnokban tartott sajtótájékoztatót:
Elsősorban a dunántúli völgyzárógátas tavakban okozott súlyos gondot az aszály a haltermelésben, ahol lehetetlen volt megoldani a vízpótlást. A dél-dunántúli horgásztavaknál szintén ez volt a helyzet, nagy volt a vízhiány, sokan már tavasszal sem tudtak kihelyezni halat, mert az aszály már télen kezdődött.
Télen a csapadék kétharmada hiányzott a talajból. Mintegy 70 centiméterrel lejjebb volt a talajvízszint, mint szokásosan, és ez volt az oka annak, hogy a tavakat tápláló patakok forrásai elapadtak, így nem tudtuk üzemi vízszintre feltölteni a tavakat. Az idei termésben nagyban meglátszik, hogy kevés vízen, jelentős madárnyomás mellett ment a termelés: a szokásosnál kevesebb hal termett ebben a régióban.
Bár az Alföldön volt súlyosabb az aszály, mégis jobb volt a helyzet, mert szivattyúkkal, nagy áramfelhasználás árán ugyan, de fel lehetett tölteni a körtöltéses tavakat a Tisza II. víztározóból a kiépített csatorna-rendszereken keresztül. De volt, aki közvetlenül a Tiszából tudta pótolni a vizet.
A takarmány, az üzemanyag ára mindenki számára ismert, hogy horribilis mértékben megemelkedett.Az inputanyagok költsége összességében majdnem a duplájára emelkedett egy év alatt, a munkabérek szintén nőttek.
November végére befejeződtek az őszi halászatok a tógazdaságokban, a haltermelők már felkészültek a karácsonyi értékesítésre, a hazai haltermelés közel 40 %-a ilyenkor kerül az asztalra. Idén is arra lehet számítani, hogy kiváló minőségben, nagy választékban lehet majd friss halhoz jutni az üzletekben és a piacokon az ünnepi időszakban is. A kiváló minőségű magyar haltermékek iránt külföldön is nagy a kereslet, de a hazai haltermelők elsősorban az itthoni kiszolgálására törekednek.
Karácsonykor a fogyasztók várhatóan 1.800 – 2000 Ft/kg áron juthatnak élő pontyhoz, valamint 3.500 - 4.000 Ft/kg áron a pontyszelethez, az afrikai harcsa filé ára 3.800 és 4.200 Ft között fog alakulni a termelői árusítópontokon.
Idén is hűvös volt a tavasz, de ezt kompenzálta a meleg, hosszúra nyúló nyár, így az idén nem lesz gond a ponty méretével. Még egyszer fontos hangsúlyozni, hogy bár sok volt a probléma az idén is a halágazatban, de a termelők önként korlátozták az exportot, hogy legyen itthon elegendő hal. Így csak keveset adtunk románoknak, a lengyeleknek, a bolgároknak. Ezek az országok elsősorban amurt és busát kaptak a magyar választékból, ami itthon nem annyira népszerű. A pontyot és a harcsát a hazai piacon tartottuk.
A horgászokat kiszolgáltuk, október-november hónapban mintegy 5000 tonna halat igényeltek a horgászszervezetek, amit nagyrészt meg is kaptak, esetleg ragadozó halakból vagy keszegféléből van elmaradásunk.
A magyarországi tógazdasági haltermelés volumene tavaly 21 184 tonna volt, mindössze 1 százalékkal alacsonyabb az előző évi mennyiséghez képest. A korábbi évekhez hasonlóan 2021-ben is a haltermelés 82,4 százaléka három régióban koncentrálódott, melyek Észak-Alföld, Dél-Dunántúl és Dél-Alföld. Gazdaságilag legfontosabb halfajunk továbbra is a ponty, amely a tógazdasági étkezési célú halhústermelésből 83,2 százalékkal részesedett a 2021-es évben. A hazai haltermelés meghatározó részét a tógazdaságok adják, amelyek üzemelt területe 25 937 hektár volt 2021-ben, ami sajnos csökkenő tendenciát mutat, hiszen az elmúlt évek csapadékszegény időjárása nem kedvez a haltermelésnek.
Az precíziós rendszerekben előállított halmennyiség 2021-ben 5672 tonna volt, ami az előző évhez képest 7 százalékos bővülést jelentett, várhatóan 2022-ben is növekvő tendencia lesz tapasztalható. Magyarországon a második legnagyobb mennyiségben előállított édesvízi halfaj az afrikai harcsa, a FAO legfrissebb adatai az EU-ban Magyarország a legnagyobb afrikai harcsa termelő ország (2021-ben 5 298 tonna).
A hazai halfogyasztásban is vannak jelentős előre lépések, többek között a Halpéntek halfogyasztást ösztönző kampánynak is köszönhetően, így évente 20-30 dekával nő az egy főre eső halfogyasztás Magyarországon, a rendszerváltáskor ez a szám 2,8 kiló volt, most pedig 6,52 kilónál tartunk. Azt sajnáljuk, hogy ebből közel 5 kiló az importhal és egyéb külföldi akvatermék, see-food.
A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet idén is halboltkereső térképpel segíti a vásárlókat, amin megtalálhatóak lesznek az állandó halboltok mellett a karácsonyi termelői halértékesítési pontok is, így december 10 után érdemes felkeresni a www.halpentek.hu weboldalunkat, ahol számos recept is megtalálható. Nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a halvásárlást, a friss hal pár nap fagyasztás után ugyan olyan kulináris élvezetet jelent.
Bátorítom a magyar fogyasztókat, hogy ne csak karácsonykor, hanem az év többi részében is keressék a magyar halat. A hal fogyasztása bizonyítottan jótékony hatással van az egészségre, és a mintegy 26 ezer hektáron gazdálkodó haltermelő ágazat mindent megtesz azért, hogy kiszolgálja a magyar fogyasztókat.