Hírek, események

Közösen tesz a halágazat erősítéséért a MA-HAL és az MBH Bank

Közösen tesz a halágazat erősítéséért a MA-HAL és az MBH Bank

Stratégiai együttműködést kötött a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet és az MBH Bank. A megállapodás legfőbb célja a magyar haltenyésztés hatékonyabb banki finanszírozása és a termékpálya versenyképességének növelése, ezzel összefüggésben a halfogyasztás népszerűsítése és a fenntarthatóság erősítése.  

A hivatalos adatok szerint a magyarok nagyobb része, 5,6 millió fő évente csak egyetlen alkalommal eszik halat, amelyet 1200-1800 forintos kilogrammonkénti áron vásárol. Mintegy négymillióan vannak azok, akiknek évente többször is fogyasztják, ők jellemzően kilogrammonként 2000-2200 forintért veszik a halat. A legalacsonyabb jövedelmi osztályhoz tartozók évente 1,7, a legfelső rétegben lévők évi négy kilogramm halat esznek.

Ezen túlmenően a hazai termelésből származó édesvízi halak fogyasztása több szempontból is fenntarthatóbb a sok esetben népszerűbb tengeri halfajokénál. A tengeri halászat során nagyüzemi módszerekkel, a tengerek és az óceánok túlhalászásával igyekeznek kielégíteni a növekvő fogyasztói igényeket. Ráadásul ezek messziről kerülnek a magyar fogyasztók asztalára, és így a szállítás és a hűtés az üvegházhatású gázok jelentős többletkibocsátásával jár. Ezzel szemben a hazai halastavak jelentős környezeti értékkel bíró élőhelyeket hoznak létre és tartanak fenn, emellett a tógazdaságok számos költözőmadárnak jelentenek pihenőhelyet.
 

„Egészségi és fenntarthatósági szempontokból a halászat kiemelten fontos az egész ország számára, ugyanakkor a szabályozási környezet és a fogyasztási szokások miatt nehezebben finanszírozható, mint az agrárium más területei. Bankként elsősorban forgóeszköz-finanszírozással és a beruházások támogatásával tudjuk támogatni a gazdaságoktól a fogyasztók asztaláig tartó termékpálya erősítését, beleértve a feldolgozói kapacitások bővítését, ezáltal pedig az ágazat hazai és külföldi versenyképességének növelését” – mondta Hollósi Dávid, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának ügyvezető igazgatója, hozzátéve, hogy a bank kutatásokkal, elemzésekkel, előrejelzésekkel is segít eligazodni a gazdáknak a hazai és a globális halpiacon.


Dr. Németh István, a MA-HAL elnöke azt hangsúlyozta, hogy a halászati ágazat kitettsége az időjárásnak, aszálynak, árvizeknek legalább akkora, mint a növénytermesztésé. „Azonban az ágazatban jelenleg nincs területalapú támogatás, aminek a hiánya jelentős versenyhátrányt okoz a többi mezőgazdasági ágazattal szemben. A munkabérekben azonban versenyezni kell a tógazdaságok környezetében működő növénytermesztési vállalkozásokkal. A halászat ez idáig nehezen jutott hitelekhez, mert sok esetben a bankok nem ismerték annyira jól ezt az ágazatot. Ezért nagy örömünkre szolgál az MBH Bankkal megkötött stratégiai megállapodás, amely sokat segíthet az ágazat résztvevőinek finanszírozásában, ezen a keresztül az akvakultúra-ágazat növekedésében”.



« vissza