Pályázati felhívás kárókatona-gyérítési program lőszerbeszerzés-támogatására

Pályázati felhívás kárókatona-gyérítési program lőszerbeszerzés-támogatására

A Földművelésügyi Minisztérium nyílt pályázatot hirdet a kárókatona mint halfogyasztó állatfaj által veszélyeztetett őshonos halállomány megóvása érdekében. 2017-ben a „Kárókatona-gyérítési program lőszerbeszerzés-támogatása” elnevezésű pályázat kiírására 11 000 000 forint keretösszeggel került sor, amelyre a pályázatok 2017. július 17. és augusztus 31. között adhatók be.

 

A pályázat benyújtására azok a természetes személyek, egyéni vállalkozók, gazdasági társaságok és civil szervezetek jogosultak, akik a 2015. évi kárókatonára vonatkozó derogációs jelentésben legalább 60 egyed kilövését jelentették. A pályázati felhívás dokumentumai itt érhetők el.



« vissza