Hírek, események

Halak Napja 2022

Halak Napja 2022

 

2022. március 22-én a víz világnapján a Balaton közepén a Szent Miklós rendezvényhajón tartottuk meg a Magyar Országos Horgász Szövetség  és a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit ZRt szervezésében az idei Halak Napja központi ünnepségét.
 
A rendezvényt Szentpéteri Sándor az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg, aki elmondta, hogy a  kormány kiemelt stratégiai partnerei a horgászok, a horgász szervezetek és a haltermelők.


A rendezvény elején dr. Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség  elnöke kiemelte, hazánkban a horgászat egyre jelentősebb szereppel bír, amit a kormány is aktívan támogat.
 
Dr. Dérer István, a MOHOSZ főigazgatója elmondta, a halak napja nemcsak a halak csillagjegy végéhez, hanem a tavasz kezdetéhez is kapcsolódik, hiszen március 20-án, a halak napján kezdődik az új évszak.


A rendezvényen érdekes előadásokat is meghallgattak a résztvevők, az előadók között volt Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdákodási Nonprofit ZRt. vezérigazgatója, miniszteri biztos, aki a Balatonon folytatott halgazdálkodásról beszélt, kiemelve az egyre növekvő kormorán problémát.
 
Sziráki Bence a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet ügyvezető igazgatója prezentációjában kiemelte, hazánkban a haltermelés fenntartható és környezetbarát módon zajlik, ugyanakkor az ágazat egyre nehezebb helyzetben van, köszönhetően az időjárási nehézségeknek és az inputanyagok drasztikus drágulásának.  A magyar étkezési haltermelés 2020-ban 16,9 milliárd forint értéket állított elő, az érték évről évre nő. A 30 ezer hektárnyi nyilvántartott tógazdálkodási területből 26,5 ezer hektáron üzemelnek tavak, ahol évente 20 ezer tonna halat termelnek, ebből 14 ezer tonna étkezési méretű. Az intenzív üzemi haltermelés - a tógazdaságokkal ellentétben - nem zsugorodik, hanem folyamatosan nő, 23 vállalkozás 25 telephelyen foglalkozik ezzel a technológiával, és 2020-ban 5277 tonna halat termeltek, ami 11 százalékkal több a 2019-es mennyiségnél.

 

A Halak Napja alkalmából prof. dr. Urbányi Béla, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem gödöllői campusának főigazgatója beharangozta a készülő Magyar Halkönyvet, amelyben közel száz, Magyarországon ismert halfaj szerepel majd.

 

A rendezvényen a Balatoni Hal nem mindennapi látványtelepítést hajtott végre, a Baross Gábor kompról három tonna két- és három nyaras pontyot telepített a tóba. A társaság évente 300 tonna ponty telepítését végzi.


A rendezvényen Szentpéteri Sándor, Szűcs Lajos és Dérer István, a MOHOSZ főigazgatója négy halőrnek adta át a címzetes vezető halőri kinevezést, közöttük Kerekes József, a Bács-Kiskun Megyei Horgászegyesületek Szövetségének hivatásos halőre az év halőre díjat is kapott.
 



« vissza