2024. december 4.-én tartotta meg közgyűlését a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet Budapesten a Rubin Wellness és Conference Hotelban. A közgyűlésen a résztvevők több fontos napirendi pontot is megvitattak és döntéseket hoztak.
Dr. Németh István, a MA-HAL elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd átadta a szót
Szigeti Szabolcs, a vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkárnak, aki tájékoztatót tartott a MAHOP PLUSZ program tervezett intézkedéseiről.
Dr. Goda Pál, az AKI ügyvezető igazgatója bemutatta az akvakultúra ágazatban alkalmazott adatgyűjtési rendszert (DCF 3), amely segíteni fogja a jövőben az ágazatot érintő szakpolitikai döntések előkészítését.
A közgyűlés határozatképes volt, Dr. Németh István javaslatot tett a levezető elnök, jegyzőkönyv-hitelesítők és jegyzőkönyvvezető megválasztására. A jelenlévők egyhangúlag támogatták a javaslatot, így Dr. Németh István lett a levezető elnök, Bojtárné Lukácsik Mónika és Hajtun György a jegyzőkönyv-hitelesítők, Timmel Ede pedig a jegyzőkönyvvezető.
Timmel Ede ügyvezető igazgató beszámolt a MA-HAL 2024. évi munkájáról és a „Halpéntek” kampány eredményeiről.
Szabó Krisztián ügyvezető beszámolt a Dinnyési Halgazdaság Kft. éves tevékenységéről. Kovács Zoltán, a Felügyelő Bizottság elnöke ismertette a bizottság éves munkáját, amely az átláthatóság és a hatékony működés biztosítását célozta. A közgyűlés elfogadta a beszámolót.
Ifj. Lévai Ferenc és Halasi Kovács Béla beszámoltak a MA-HAL 2024. évi külügyi tevékenységeiről, amely az akvakultúra nemzetközi kapcsolatainak erősítésére irányult.
Átadásra kerültek a MA-HAL által alapított „Antalfi-Tölg” díj és „Magyar Halászatért” díj
Dr. Németh István elnök átadta a „Antalfi-Tölg” díjat Szabó Róbertnek adta át, míg a „Magyar Halászatért” díjat Hajtun György a Halászati Lapok főszerkesztője vehette át.
Az alapszabály módosítást Timmel Ede ismertette, amelyek az egyes fejezetek pontosítását és frissítését célozták. A közgyűlés megszavazta az alapszabály módosítását, és a módosított dokumentumot elfogadták.
A közgyűlés döntött a Jelölő Bizottság tagjainak megválasztásáról is, akik az elnökségi tisztségek 2025-ös választását készítik elő. A bizottság elnökének Kovács Zoltánt, nyugat-magyarországi tagjának Bodnár Attilát, kelet-magyarországi tagjának pedig Czégé Tibort választották.
A közgyűlés zökkenőmentesen zajlott, és a résztvevők egyhangúlag támogatták a napirendi pontok elfogadását és a javasolt döntéseket. A következő közgyűlés előkészítése és a további fontos feladatok megbeszélése várható a következő hónapokban.
Közgyűlés jegyzőkönyv LETÖLTÉS
Szigeti Szabolcs helyettes államtitkár MAHOP PLUSZ bemutatásáról szóló előadás LETÖLTÉSE
Dr. Goda Pál az AKI ügyvezető igazgatójának az akvakúltúrát érintő adatgyűjtés rendszerét bemutató előadásának LETÖLTÉSE
Timmel Ede ügyvezető igazgató a MA-HAL éves munkájáról szóló előadásának LETÖLTÉSE
ifj. Lévai Ferenc külkapcsolati munkájáról szóló beszámoló LETÖLTÉSE
Dr. Halasi-Kovács Béla külkapcsolati munkájáról szóló beszámoló LETÖLTÉSE